Koúlész erőd (Rocca a Mare), Iráklion

Kréta sziget fővárosának, Heraklionnak velencei kikötőjében emelkednek a főváros ikonikus erődjének falai. A Heraklion legjobb látnivalói közé tartozo Rocca A Mare erőd (Rocca A Mare Fortress) több néven is ismert: Kastello del Molo, illetve Koules néven is jegyzik. A mai főváros környéke már a középkorban is fontos kereskedelmi központnak számított, amit a velenceiek igyekeztek megvédeni […]

Morosziní szökőkút, Iráklio

A Morosini-kút Heraklion központjában, az Eleftherios Venizelos téren található. Ezen a néven nem is annyira ismert és általában Oroszlán Térnek vagy röviden Oroszlánoknak nevezik. Ma a város egyik legfontosabb műemléke és egyike a sokak közül amit a velenceiek hagyták hátra Kréta fővárosában, Iraklionba. Építését Francesco Morozini végezte 1628-ban, amely bonyolult csőrendszeren keresztül Archanes vagyis Giouchtas […]

Knosszoszi Palota, Iraklió

Knosszosz (Minoan Palace of Knossos) Kréta sziget leghíresebb és leglátogatottabb régészeti területe, a mínoszi kultúra idejéből származó páratlan történelmi látnivaló. Az 1878-ban felfedezett, Európa egyik legrégebbi városának tartott településhez számos legenda és mítosz kapcsolódik, melyeknek egyike a Minótaurusz labirintusának legendája. A Heraklion mellett elterülő Knosszosz viszonylag könnyen és megközelíthető Kréta fővárosából mind autóval, mind busszal, mivel […]

Firka erőd, Chánia

A chaniai kikötő bejáratát védő Firka erődöt a velenceiek építették a középkor török fenyegetése ellen. A Firka erőd (Firka Venetian Fortress) Chania velencei kikötőjének nyugati szegletében foglal helyet, éppen Görögország legmagasabb világitótornyával szemben. Aki nyugati irányból érkezik a kikötőbe, éppen a Firka erődnél fog bekanyarodni a velencei kikötőbe, és annak masszív falai alatt fog elhaladni. […]

Pótamosz strand és Mália Palota, Heraklion

A Pótamosz strand Mália fő strandja mellett található és nagyon közel van máliai minószi palotához. Nevét a part keleti oldalába ömlő folyóról kapta. A Potamosz strand egy csendes strand, amelyet azok választanak akik szeretnék elkerülni a legforgalmasabbakat és a nyugalomra vágynak. Ez egy hosszú strand, körülbelül 700 méter hosszú, homokos és tiszta vízzel. Néhány sziklás […]

Rethymno óváros

Rethymno óvárosa a reneszánsz középkor egyik legjobb állapotban megmaradt városrésze egész Európában. Kréta szigetének építészetére az elmúlt évezredben a Velencei Birdalom építészete hagyta a legnagyobb nyomot, akik a hosszú időn keresztül a sziget urai voltak. Még a velenceiektől a hatalmat átvevő törökök sem adtak olyan markáns építészeti jelleget Kréta több nagyvárosának, akik leginkább csak a velencei […]

Ágiosz Nikoláosz és környéke

Agios Nikolaos az egyik legnagyobb és legszebb nagyváros Kréta szigetének északkeleti felén, egyben Lassithi régió központja. Az Agios Nikolaos térségében lévő tengeröblök az ókorban fontos kereskedelmi kikötőként funkcionáltak: a bronzkor egyik ismert városa, Lato a környék legnagyobb hatalma volt. A településnek az állandóan a térségben portyázó kalózok miatt szüksége is volt jól védhető tengeri kijáratokra, így a […]

Lasszithi fensík, kelet Kréta

Lasszithi-fennsíkot a Selena, Mester Krisztus és az isteni Dikti hegyek közötti természetes erődként tartsák számon. A fensík csodálatos kilátásáról, elszigeteltségéről és az itt élő barátságos emberekről híres. Vonzó turistaútvonalai és korszerű szolgáltatásokkal rendelkező hegyvidéki falvai lenyűgözőek. Itt még mindig megtalálható a régi stílusú krétai életmód és az ide látogató régi és új szélmalmokkal tele tájában […]

Zeusz barlang (Dikteon Cave, Psychro Cave), Lasszithi

Kréta szigetének legismertebb barlangjában, a Diktaion Andron (Psychro) barlangban a legenda szerint nem kisebb személyiség, mint maga Zeusz született. Az emiatt Zeusz-barlangnak is hívott sziklaüreget mitológiai vonatkozása miatt már évezredekkel ezelőtt, az ókorban is látogatták. A Kréta keleti részén, a Lassithi-fennsíkon található barlang 1025 méteres magasságban, a Dikte hegy északi oldalán, Psychro falu közelségében található. A […]

Számária-szurdok (Samaria Gorge)

A Szamariai-szurdok (Samaria Gorge) 16 kilométeres hosszával Európa egyik leghosszabb szurdokvölgye, egyben Kréta szigetének egyik legszebb természeti látnivalója. A Szamariai-szurdoknak több neve is van: ismert még Szamaria-szurdok néven, angolul Samaria Gorge, míg görögül Farangas, vagy Faranggi Samarias. A Kréta sziget nyugati oldalán, a Fehér-hegység (Lefka Ori) déli részén, Chania régióban elterülő szurdokvölgyet májustól október végéig látogatók […]

Fésztosz (Minoan Palace of Phaistos), Heraklion

Phaistos, avagy Fesztosz a mínoszi civilizáció egyik legjelentősebb, évszázadokon keresztül virágzó városállama volt Kréta szigetén. Az ókori település egykori palotájának Matala közelében feltárt maradványai Knosszoszhoz hasonlóan tavasztól őszig látogatók ezreit vonzzák. A kelet-krétai látnivalók közé tartozó Fesztosz a sziget fővárosától, Heraklion kb. 60 kilométerre délre fekszik, Matalától pedig 11 kilométeres a táv. Az ókor híres […]

Éléftérná, Rethymno

Az Ida-hegy északnyugati lejtőin és mindössze 30 km-re Rethymnontól 3750 hektáron terül el Eleftherna régészeti lelőhelye ahol jelenleg is 55 hektáron folynak az ásatások. A leletek főként a Geometriai időszaktól a időszámitásunk korai számitásától terjednek, bár a lakóterület a minószi korszaktól kezdődik és a falvakban a mai napig tart. Eddig a régészek felfedeztek egy akropoliszt, […]

Mélidóni-barlang, Rethymno

A Melidoni-barlang mintegy 1800 méter távolásgra található északnyugatra a Melidoni falutól és nagy érdeklődési pontként tartják szómon a régészeti leletei miatt. Ezek közül néhányat a Rethymnon Régészeti Múzeumában állítanak ki. A Melidoni barlangot más néven „Gerontospilios” (az öregbarlang) néven tartanak számon. A barlang minószi istentiszteleti volt a bronzkorszakban és késöbb a krétai óriás Talos-nak adott […]

Krétai Aquárium (Creteaquarium), Heraklion

Heraklionhoz közel a Gournes nevezetű településen található a „Thalassocosmos” akvárium. Az ide látogató a Földközi-tenger élőlényeinek titokzatos világába találja magát. A krétai Akvárium célja, hogy az ide látogató tájékozódjon a tengeri környezettel kapcsolatos kérdésekről és ugyanabban az idöben ösztönözze a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, hogy az egészséges jövő tengeri környezet védelmével törödjenek. CreteAquarium fekvése kiválló, […]

Zákrosz, kelet Kréta

Káto Zákrosz strandja Kelet-Kréta egyik leginkább elhagyatott részén fekvő, érdekes természeti környezetű tengerpart. A krétai Káto Zákrosz a sziget keleti szegletében fekszik, minden nagyobb településtől viszonylag távol. Az apró, több évezredes múlttal rendelkező falucskát rendkívül egyedi természet veszi körül, itt már szinte afrikai kopárságú a táj: ez Kréta sziget keleti felének talán legkopárabb része. Káto […]

Szpínalonga, Ágiosz Nikoláosz

Kréta északkeleti partvonalától néhány száz méterre, Elounda és Plaka települések szomszédságában fekszik a tengerben egy apró sziget, melyre viharos múltjának köszönhetően látogatók ezrei kíváncsiak. A Spinalonga erőd (Spinalonga Fortress), vagy ahogy a helyiek nevezik, Kalydon az évszázadok során sok mindent megélt. A Spinalonga Kréta sziget keleti részének egyik legjobb és legfontosabb történelmi látnivalója, melynek története […]

Zárosz, közép Kréta

Zaros vagy Votomos mesterséges tó a Psiloritis hegy déli lejtőin található, északra mindössze 1 km-re Zarostól  és 45 km-re délnyugatra Herakliontól. A terület 1987 előtt egy kis vizes élőhely volt, amelyet a Votomos-forrás kráterében alakítottak ki. Jelenlegi formáját 1987-ben nyerte el, amikor az Erdészeti Szolgálat mesterséges tavat hozott létre és azóta is a forrásvizet tárolják. […]

Matala, vörös homokos strand

A Matala Beach Kréta szigetén található strand, ahol a hippikultúra virágzott, de olyan sztárok is megfordultak itt, mint Janis Joplin. Matala egy szép görög falu Kréta szigetén, és amellett, hogy csodálatos tengerparttal rendelkezik, egyfajta menedéke is az egykori hippi kultúrának, és őszintén szólva a modern kornak is. Ennek oka nagyon egyszerű: a Matala Beach a […]

Szítia, kelet Kréta

Tízezer fős, jellegzetes kikötőváros Kréta legkeletebbre fekvő régiójának, Lassithi szívében. A kopár, ám meglehetősen jellegzetes vidékre épült Sitia Kréta sziget keleti felének nagyobb városai közé sorolható. Fontosságát jelzi, hogy az északi rész egyik legnagyobb kikötője itt található, sőt a város mellett még egy repülőtér is fekszik. Sitia környékére az első lakók i.e. 3000 környékén érkezhettek […]

Ierapetra, dél Kréta

Ierapetra Kréta szigetének negyedik legnagyobb városa, mely termékeny földjei és sok napsütéses órája miatt miatt az egyik legjelentősebb mezőgazdasági központ. Az ókorban Cyrbas néven ismert települést i. e. 2000 környékén alapították, a mínoszi királyságok idején Kréta egyik fontos déli kikötővárosaként emlegették. Évszázadokkal később, a római hódoltság idején elveszítette addig meglévő függetlenségét, és beolvasztották a Római Birodalom városai […]

Ágíá Pélágiá, kelet Kréta

Kréta fővárosának, Heraklionnak közelében található, egykori kis halászfalu napjainkra modern, ám mégis viszonylag csendes nyaralótelepüléssé vált. Ágíá Pélágiá vadregényes, dimbes-dombos környezete, illetve tengerre néző, szép kilátása miatt sok nyaralót vonz a nyári hónapokban. Ágíá Pélágiá nevét a közeli templomról (Ekklisia Agia Pelagia) kapta, mely alig egy kilométerre nyugatra található a településtől. A környéken már kétezer […]

Bali, Rethymnó

Kréta északnyugati oldalán, Heraklion és Rethymno között nagyjából félúton elterülő Bali (Μπαλί )a sziget egyik népszerű tengerparti települése. A nyaralók körében a kedveltségét a környék dekoratív öbleinek, és a táj hegyes-völgyes természeti adottságainak köszönheti. Bali Kréta szigetén az utóbbi évtizedekben szemmel látható turisztikai fejlődésen és nagyfokú változáson ment keresztül: az egykori kis halászfalu dombjaira különböző […]

Ágiá Gálini, dél Kréta

A dombokra épült, barátságos légkörű Ágiá Gálini (magyar forditásban Szent Béke) Kréta szigetének egyik legnagyobb hajdani halászfaluja a déli részen, mely a nyaralók körében is népszerű. A Rethymno régióban található kisváros az egyik leglátogatottabb és legnagyobb méretű település, mely Kréta déli oldalán rejtőzik, ennek köszönhetően meglehetősen jó infrastruktúrája, sok étterme és különféle üzlete van. A […]

Páléochóra, dél Kréta

Paleochora hangulata alapján igazi dél-krétai település, mérete miatt több vonásában is inkább városias, mintsem falusi jellegű. A kb. 2300 állandó lakosú krétai város térképeken látható Páléochóra (görög nyelven Παλαιοχώρα) néven is, Chania régiójának délnyugati részén bukkanhatunk rá, a nagyvárostól 71 kilométerre. Páléochóra egyik érdekessége, hogy közvetlenül a Líbiai-tenger partjára, egy tengerbe nyúló földnyelvre épült, melynek […]

Loutró, nyugat Kréta – Chánia körzet

Az egyedülálló hangulatú, dél-krétai Loutró (görög nyelven Λουτρό) kizárólag hajóval, vagy gyalogosan közelíthető meg: a települést ugyanis magas hegyek zárják el a nagyvilágtól. LoutróKréta szigetének nyugati felén fekvő falucskája a nem mindennapi elhelyezkedésén felül kifejezetten üdítő látványt nyújt, ugyanis utcáin szinte egyáltalán nincsenek autók, és a fehérre meszelt házak is azonos stílusban épültek. Az épületek […]

Lendász, dél Kréta

Lendász (Lentas) több mint 2000 éves múlttal büszkélkedő, apró méretű település Kréta délkeleti részén: a tömegturizmus fellegváraitól távol fekszik, így még az elmúlt évtizedekben is megmaradhatott egyedi hangulatú, érdekes halászfalunak. A Líbiai-tenger partján fekvő Lentas nevét a közelben található, fekvő oroszlánra emlékeztető szikla (Cape Liontas) után kapta. Az ősi Gortüsz (Gortys) városának kikötőjeként szolgáló környék […]

Frángokásztéllo, dél Kréta

Frángokásztéllo (Frangocastello) strandja Kréta délnyugati részén található, nevét a közeli velencei erődről kapta. A tengerpart Chora Sfakion és Plakias között fekszik, és a Kréta ezen részének déli parton végighaladó útján lehet megközelíteni. Gyakorlatilag mindkét település irányából egyszerű az útvonal, a különbség mindösszesen annyi, hogy Frángokásztéllo Chora Sfakiontól kb. 15 kilométerre, Plakiastól pedig valamivel távolabbra, kb […]

Mírtosz, dél Kréta

Mírtosz Kréta egyik ékköve, egy festői tengerparti falu Kréta délkeleti részén. Ierapetra közelében, Lasszithi prefektúrában található. Ez Mírtoszból és négy másik faluból álló önkormányzati osztály fővárosa, lakossága körülbelül 600 (2010-es népszámlálás). A helyi lakosok többsége gazdálkodó és ez a tény azonnal nyilvánvaló válik a környék sok üvegházából. Nyáron sok turista keresi fel Mírtoszt, kiadó szobák, […]

Plákiász, Rethymnó

A Rethymno városától 30 kilométerre található Plákiász (Πλακιάς) Dél-Kréta egyik legjobb kiindulópontja a környező remek strandok felfedezésére. Plakias rendkívül otthonos és nyugodt kis település, melynek környéke Kréta déli részének egyik meghatározó nyaralási helyszíne. A városka alig néhány évtizede még csupán néhány halász házából álló, meglehetősen apró falu volt, de azóta igen nagyot változott: ma már […]

Mákrigialosz, kelet Kréta

Makrigialos, Ierapetra és Sitia között elterülő üdülőfalu. Pihenésre kiválóan alkalmas. A falu mögötti hegy páratlan látványt nyújt, a partja pedig finom aranyhomokos. Bár gyakorlatilag egybeolvad a szomszédos Analipsivel, ahol a fő strand található, a kettő eltérő jellegű. A ma már valóban ugyanannak a falunak a két része egy lenyűgöző hegyi hátteret foglal magában. Olyan szurdokokkal, […]

Chóra Szfákíon, dél Kréta

Kréta egyik legkülönlegesebb fekvésű települése, Chóra Szfákion (görögül Χώρα Σφακίων) a sziget délnyugati részén fekszik, Chánia régiójában. A mindössze 300 állandó lakossal rendelkező falu egyedi természeti környezete mellett még a konyhájáról is híres. A Líbiai-tenger és a vad dél-krétai hegyek találkozási pontjára épült Chóra Szfákion még a nyári hónapokban sem mondható igazán zsúfoltnak, amikor a […]

Arkadi kolostor, Rethymno

Az Arkadi kolostor a krétai történelem egyik legfontosabb és legszebb építménye, múltjának köszönhetően világszerte a hősiesség és a bátorság jelképe.   Kréta szigetének egyik legszebb és legnagyobb múltú látnivalója Rethymno régióban található, a régióközpont nagyvárostól kb. 25 kilométerre délkeletre. Akik a sziget más részéről érkeznek, azok számára lehet fontos információ, hogy Chania városától kb. 80 kilométer, […]